Rólunk
Céljaink között van telephelyünk és cégünk folyamatos fejlesztése és innovatív megoldások alkalmazása. Szeretnénk egy olyan légkört, környezetet teremteni üzletünkben, hogy az ember jól érezze magát nálunk és ha bármilyen virágra vagy otthondekorációról van szó akkor azt nálunk megtalálja.
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy nem csak viszonteladókat, hanem a lakosságot is kiszolgáljuk. Mindenkit szeretettel várunk, aki szereti a növényeket, a szépséget és szeretné otthonát igényes, szép tárgyakkal körülvenni.
Hálásak vagyunk vásárlóinknak a belénk fektetett bizalomért, és igyekszünk ezt mindig friss és aktuális árukészlettel, illetve baráti árakkal meghálálni. Szeretettel várjuk önöket az Észak-Kelet Flóra virág kis és nagykereskedésünkbe.


2015-ben hatalmas törés történt cégünk történetében: mindent, amit felépítettünk, az tűz martalékává vált. Azonban hűséges vevőink és partnereink mellettünk maradtak, rengeteg segítségnek és akaratnak köszönhetően sikerült egy év alatt újjáépítenünk csarnokunkat és ismét élettel megtölteni.
2021-ben sikeres pályázat eredményeként napelemekkel tudtuk energiahasznosításunkat fejleszteni, illetve korszerűsíteni számítógépes rendszereinket.
2000 november 5-én nyitotta meg kapuit jelenlegi üzletünk, habár akkor még egy teljesen más koncepcióban, mint amilyenben ma működik. Az évek során folyamatosan fejlesztettük és bővítettük kínálatunkat, így jutottunk el oda, hogy ma már több mint 12.000 fajta különböző termék közül válogathatnak vásárlóink. A csarnokon belül található hűtőházunk, ahol a friss vágott virágokat tároljuk a számukra kedvező hűvös környezetben.
2004-ben megnyitottuk 400 négyzetméteres üvegházunkat, ahol több mint 90 fajta szobanövény és palánta található. Üvegházunkban továbbá megtalálható a növényekhez szükséges tápoldatok, kerti szerszámok és eszközök széles választéka is. Hatalmas szín és méretválasztékban várjuk vásárlóinkat kerámia kaspó és kültéri-beltéri cserép részlegünkön is.
2006-2007-ben raktár és telephely bővítésének érdekében a mögöttünk lévő ingatlan megvásárlásával bővültünk, így immár közel 2 hektáros területen várjuk kedves vásárlóinkat.
2015-ben hatalmas törés történt cégünk történetében: mindent, amit felépítettünk, az tűz martalékává vált. Azonban hűséges vevőink és partnereink mellettünk maradtak, rengeteg segítségnek és akaratnak köszönhetően sikerült egy év alatt újjáépítenünk csarnokunkat és ismét élettel megtölteni.
2020-ban egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk: megalapítottuk webáruházunkat, a DekorPlaza.hu-t. Ezzel a lépéssel még több vásárlóhoz juttathatjuk el minőségi termékeink az ország bármely pontjára.
2021-ben sikeres pályázat eredményeként napelemekkel tudtuk energiahasznosításunkat fejleszteni, illetve korszerűsíteni számítógépes rendszereinket.